Felföldi szarvasmarha

Felföldi szarvasmarhák tudományos osztályozása

Királyság

Animalia

Törzs

Chordata

Osztály

Emlősök

Rendelés

Artiodactyla

Család

Bovidae

Nemzetség

Erdő

Tudományos név

Bika főnök

Felföldi szarvasmarha-állomány:

Felföldi szarvasmarha Elhelyezkedés:

Felföldi szarvasmarha tények

Fő zsákmány

Fű, levelek, virágok

Élőhely

Hegyvidéki és nedves gyepek

Ragadozók

Emberi, farkas, prérifarkas

Diéta

Növényevő

Átlagos alom méret

1

Életmód

• Csorda

Kedvenc étel

Fű

típus

Emlős

Szlogen

Honosan a Skót Felföldön található!

Felföldi szarvasmarhák fizikai jellemzői

Szín

• Barna
• Így
• narancs

Bőr típus

Haj

Csúcssebesség

25 mph

Élettartam

15–22 év

Súly

400–1 000 kg (882–2 204 font)

'A felvidéki szarvasmarha a háziasított szarvasmarhafajok rusztikus fajtája.'

E fajta eredetileg a festői Skót-felföld magaslatainak köszönhető, és ezt a fajtát világszerte hústermelés céljából nevelik. Viselkedéséből és fizikai jellemzőiből ítélve nagyon fontos marhafajta. De a felvidéki szarvasmarháknak számos különféle vonása is van, beleértve a masszív testalkatot és a hihetetlenül hosszú szőrt.

3 hihetetlen felvidéki szarvasmarha-tény

• A felvidéki szarvasmarha termelsoványabb, lágyabb húsösszehasonlítva a legtöbb más szarvasmarhával. Ezt a húst minőségi szempontból néha nagyon keresik a húsértők.
• A felvidéki jószágoknak vanvízszintes pupillákhogy nyomon kövesse a perifériáról érkező potenciális ragadozókat. Ez egy olyan adaptáció, amelyet minden szarvasmarha és sok más patás emlős megosztott.
• A felvidéki szarvasmarha elsősorbanmesterséges szelekció terméke. Ez azt jelenti, hogy az emberek a szarvasmarha egyéni tulajdonságait és jellemzőit az emberi társadalom számára hasznosnak tekintve tenyésztették. Ez a mesterséges szelekció évezredeken át folyt, jóval azelőtt, hogy az emberek valóban megértették volna a mögötte álló genetikai tudományt.

Felföldi szarvasmarha tudományos neve

A felvidéki szarvasmarha, mint minden szarvasmarhafajta, a fajhoz tartozik Bika főnök . A fajta valószínűleg a Kr. E. Második évezredben Nagy-Britanniába hozott hosszúszarvú szarvasmarháktól származott. Több ezer éves evolúció után a Skót Felföldön ezt a fajtát végül a 19. század valamikor véglegesítették. Az első útmutató 1885-ben kétféle felvidéki szarvasmarhát ismertetett - szárazföldi és szigeti -, de nagyrészt egyetlen típusba keresztezték őket, kevesebb különbség van közöttük.

Minden háziasított szarvasmarha a család Bovidae, amely magában foglalja azt is bivaly , juh , kecskék , bölény , és antilop . Ez a család viszont a rend részeArtiodactyla, amelyet megoszt disznók , tevék , vízilovak , zsiráfok , szarvas , és még sok más. Ez a rend együttesen képviseli az összes élő párosujjú patás állatokat - lényegében a patás állatokat, akik két lábujjon egyenlő súlyt képviselnek. Érdekes módon a cetfélék szoros kapcsolatban állnak a párosujjú patásokkal, amelyek millió évvel ezelőtt félvízi víziló-szerű lényekből fejlődtek ki.

Felföldi szarvasmarha megjelenése

Mint minden más szarvasmarha, a bikák és tehenek kifejezéseket használják a nemek megkülönböztetésére. Számos fontos különbség van közöttük. A bikák súlya bárhol 1500 és 2000 font között lehet, míg a tehenek súlya általában 900 és 1300 font között van. Ez körülbelül egy kis autó súlyáról szól. Egy másik fő különbség a szarvak alakja. A bikáknak vízszintes szarvai vannak, kissé hajlított csúcsokkal, míg a tehenek többnyire elsöprő ívelt szarvakkal rendelkeznek. A tehenek hasán is van egy tőgy, amelyből a tej származik.

Az összes szarvasmarha sajátossága a négykamrás gyomor. Ez lehetővé teszi a szarvasmarháknak a kemény növényi anyagok megemésztését, amelyeket sok más állat lehetetlen vagy nehezen fogyaszthat. A gyomor első kamrája, más néven bendő, hatalmas mennyiségű ételt képes eltartani - egyes szarvasmarhákban több mint 25 liter. Ez a kamra jó jó baktériumokat tartalmaz, amelyek segítik a szarvasmarhákat az élelmiszer emésztésében. Miután az élelmiszert a bendő feldolgozta, a növényzet egy része visszafogottá válik. Ezt az anyagot ezután többször megrágják és újra lenyelik, hogy teljesen lebontsák. Az étel teljes megemésztése akár 100 órát is igénybe vehet, ami az egyik leglassabb arány az állatvilágban. Noha ez a folyamat jó néhány összetett lépést tartalmazott, kis versenyhelyzet mellett biztosítja a szarvasmarhák hozzáférését a növényzet bőséges élelemkészleteihez.

A fajta egyik különféle változata a miniatűr felvidéki szarvasmarha. Bár sokkal ritkább, a miniatűr szarvasmarha súlya legfeljebb 500 font, és sokkal kevesebb legelő földet és élelmet igényel. Sokkal kevesebb tejet és húst is termel.

Bozontos haj

A felvidéki szarvasmarha szinte minden szempontból hasonlít a háziasított szarvasmarhákhoz. A fő különbség a hosszú, bozontos haj jelenléte az egész testén. Ez a szőr valójában két különálló rétegből áll: egy molyhos belső szőrzetből és egy hosszabb olajos külső szőrzetből, amely a jelenleg élő szarvasmarhafajták közül a leghosszabb. A leggyakoribb hajszín egyfajta világos vöröses-narancssárga. A fajta fekete, szürke, sárga és egyfajta krémes fehér színben is látható.

Felföldi szarvasmarhák viselkedése

A hegyvidéki szarvasmarha olyan társadalmi faj, amely nagy csoportokban legelészik. Úgy tűnik, hogy külön társadalmi hierarchiával rendelkezik, amely a többi tag dominanciáján alapszik, általában egyetlen domináns férfival a csoport között. Az életkor és a nem egyaránt fontos szerepet játszik e hierarchia kialakításában. Ez a harmónia mértékét hozza a csoportok kohéziójába. A felvidéki szarvasmarhák különböző rövid időközönként alszanak egész nap, különösen éjszaka.

A szarvasmarhák viszonylag összetett érzelmi és temperamentumos tartományt mutathatnak, például félelmet, szorongást, stresszt és kedvességet. Éles intelligenciájuk lehetővé teszi számukra, hogy hosszú ideig emlékezzenek más lényekre és helyekre, problémamegoldó képességük pedig továbbra is a tudományos ellenőrzés tárgya. Úgy tűnik, hogy az egyes szarvasmarháknak is külön személyiségük van. Leginkább a látásukra, az érintésükre, a vegyszerekre és a hallásérzetükre támaszkodnak a fenyegetések azonosításában, a jó legeltetési pontok megtalálásában és a csoport többi tagjával való kapcsolattartásban.

Felföldi szarvasmarhák élőhelye

A felvidéki szarvasmarha, amint a neve is mutatja, a Skót Felföldről és a Külső-Hebridákról származik (ejtsd: he-bri-deez, ez a szigetlánc a szárazföldtől közvetlenül nyugatra). A 19. századtól kezdve a szarvasmarhapásztorok hozták a fajtát a világ többi részébe, beleértve a Egyesült Államok , Kanada , Ausztrália és a skandináv országok. Különböző felvidéki szarvasmarha-társaságok szaporodtak fel szerte a világon, hogy elősegítsék a haszonállattartók használatát.

A fajta ritkán fordul elő a vadonban. Ehelyett nagy legelőterületeket foglal el az emberi tanyákon és farmokon. Vastag bundájuknak köszönhetően a felvidéki szarvasmarhák viszonylag toleránsak a hideg időben. Köztudott, hogy magasan laknak a hegyekben, és patájukkal ásnak, hogy eltemetett ételt találjanak a hó alatt.

Felföldi szarvasmarha-populáció

Konzervatív becslés alapján világszerte több mint 25 000 felvidéki szarvasmarhát tartanak nyilván, de lehet, hogy sokkal több nem regisztrált szarvasmarha is. Ez a teljes szarvasmarha-populációnak csak egy kis százaléka, ami világszerte csaknem egymilliárd. A felvidéki szarvasmarhák azonban a 19. század vége óta kiváló minőségű marhahúst szolgáltattak. Mivel emberi fogyasztásra tenyésztett és nevelt háziasított fajról van szó, a populáció száma nem fenyegeti a csökkenést, amíg az emberek rájuk támaszkodnak. A fajt jelenleg nem sorolja be az IUCN Vörös Listája, amely csak a vadon élő fajok veszélyeztetett állapotát veszi figyelembe.

Felföldi szarvasmarha-étrend

A felvidéki szarvasmarha elsősorban füvet és növényzetet takarmányoz. Testtípusukat, beleértve egyedi gyomrukat is, az evolúció több ezer éve úgy alakították ki, hogy illeszkedjenek e sajátos legeltetési életmódhoz. A szarvasmarhák mindennap sok időt töltenek egyszerűen táplálék fogyasztásával és emésztésével. Minden nap 40 font növényzetet fogyaszthatnak. Ez a legeltetés valójában nettó jót tesz a környezetnek. A fajta étrendjének egy része bosszantó kártevő növényekből áll, amelyek legeltethetnek.

Felföldi szarvasmarha-ragadozók és fenyegetések

Óriási méretük miatt a felvidéki szarvasmarhákkal nem lehet könnyen megküzdeni. Fenyegetés esetén a fő védekezésük egy ragadozó feltöltése és szarvukkal történő megkísérlése. Emiatt csak a legveszélyesebb csúcsragadozók fenyegetik őket, mint pl farkasok , pumák , és bobcats . A felvidéki szarvasmarhák egész csoportja szinte áthatolhatatlan védelmet nyújt a ragadozók ellen. Ahelyett, hogy közvetlenül szembesülne egy csoporttal, a ragadozók gyakran a sebzett, fiatal, idős vagy magányos szarvasmarhák kiszedését választják, akik elkalandoznak a csoporttól.

Háziasított fajként a felvidéki szarvasmarhák elterjedését, túlélését és szaporodását az emberek erősen elősegítik és megvédik. A háziasított szarvasmarha, mint faj, az egyik legelterjedtebb emlős a bolygón. A legtöbb szarvasmarhát azonban még mindig húsáért vágják le, ezért ami a fajnak jó, az nem feltétlenül jó az egyén számára. Az egyes szarvasmarhák kezelése tanyánként is változhat. Néhány szarvasmarhát emberségesen kezelhetnek, vagy akár háziállatként is tarthatnak.

A szarvasmarhák sokféle veszélyes betegségre hajlamosak, beleértve a légzőszervi fertőzéseket, a bőrbetegségeket és a vírusokat, amelyek közül néhány emberre is átterjedhet.

Felföldi szarvasmarhák szaporodása, csecsemők és élettartam

A hegyvidéki szarvasmarhák szaporodása nyilvánvalóan óriási érdeklődést mutat a tenyésztők számára. Mivel a szarvasmarha-tenyésztést gyakorlatilag pontos tudományra csiszolták, a szarvasmarha-ipar minden eddiginél nagyobb termelékenységet eredményez a szarvasmarháktól. Egy fiatal nőstény tehénnek, amelyet általában üszőnek neveznek, körülbelül két-három éves kora után lesz az első borja. A hímek általában körülbelül egy év után érik el az ivarérettséget. A tenyésztők választhatják, hogy az üszőt természetes úton vagy mesterséges megtermékenyítéssel impregnálják-e. Ha természetes úton, akkor a szarvasmarhák az év során különböző időpontokban szaporodhatnak.

A tehén a fiatal borjút születése előtt körülbelül kilenc-tíz hónapig fogja hordozni, körülbelül ugyanabban az időben, mint az ember. Figyelembe véve a fiatalok felneveléséhez szükséges fizikai és mentális költségeket, egyszerre csak egy vagy két borjút hoz létre. A borjú korai életének nagy részében anyja közelében marad, szoros köteléket alkotva. Az anya tejet és oltalmat egyaránt kínál, főleg az apa segítsége nélkül.

A borjút nyolc-12 hónapos korban választják el. Ezután rövid idő múlva eléri a függetlenséget. Az átlagos egyén élettartama körülbelül 20 év, bár néha sokkal tovább is élhet. A tehenek életük során több borjút is szülhetnek.